Háromperces univerzumok
A legtöbben ha autóba ülünk, szinte reflexszerűen bekapcsoljuk a rádiót. Hallgatjuk a popkultúra gyöngyszemeit, és néha talán felmerül a kérdés, vajon szabad-e ezért lelkesednünk. Megfér-e egymás mellett Jézus és a rock and roll? Egyáltalán muszáj elválasztani a kettőt? És különben is, miért nem szól soha keresztény zene a rádióban? Horváth Gergellyel e kérdésekről beszélgettünk, mesélt a készülő könyvéről és a most induló Szikra díjról, ezt pedig Rédl Ádám, a díj kommunikációs referense és a gála egyik műsorvezetője sem hagyhatta szó nélkül.
szöveg: Csontos Katalin • fotó: Sebestyén Gábor
– Ahogy véget ért a Kultúrfitnesz, egyből belekezdtél egy új projektbe, amelynek címe Jézus és a rock and roll, a Facebook- oldal és a podcastek mellett ebből könyv is készül, ami tavasszal jelenik meg. Honnan jött az indíttatás?
Horváth Gergely: Felnőtt fejjel találkoztam Istennel. Megtérésem után nem sokkal indult el a megújult Petőfi rádió, én pedig ott találtam magam rengeteg olyan dolog között, amelyekhez nem tudtam hogyan viszonyulni. Ezt a fajta kulturális feszültséget hosszú évekig próbáltam feloldani, de nem találtam megfelelő szakirodalmat. Most, hogy eljöttem a rádiótól, elérkezett az idő, hogy magam megírjam. Ha szembe jön a Kid Rock – Rock n Roll Jesus című száma, akkor azzal mit kell tenni? Ez egy nagyon eleven, jó rock and roll nóta, de a szövege… Vagy bólogathatunk-e az AC/DC – Highway to hell-re? Ahogy az ember továbbgondolja világos, egy kulturális váltásra lenne szükség. De az nem jó, ha mindent elutasítunk, ami az addigi életünkben benne volt, ezt nem tartom hitelesnek. Ezen kezdtem el gondolkodni, és a könyv végső soron az igazi öröm forrásánál fog kikötni.
– Mit jelent számodra gyakorlatban az igazi öröm forrása?
H. G.: Hogy fantasztikusan vagyunk megteremtve, mindenki egy nagyszerű, különleges egyéniség, és nincs uniformizáltság. Nem véletlenül nincsenek ebben az esetben konkrét kitételek a Bibliában, hogy „ne-ne-ne”. Ezeket a döntéseket mindenkinek magának kell meghoznia. Nem az a kérdés, hogy mit ne, hanem hogy hová tartunk. Az igazi öröm forrásában kell megerősödnünk, ami Krisztus-ban van. Ezt szoktuk elveszteni, elhagyni, meg nem találni, pedig ez a legfontosabb, a többit aztán Isten ki fogja bennünk bontani. Egy dolog biztos, hogy a rettegésből eredő távolságtartás sosem helyes.
– Hogyan találkoztál Istennel?
H. G.: 12 éve egy református gyülekezetben tértem meg, most is oda járok. Előtte hosszú idő telt el úgy, hogy bár nem volt klasszikus rock and roll kilengésem, de sose jutottam célba. Úgy éreztem, hogy jó pályán vagyok, mégsem tudtam kiteljesedni, a párkapcsolataim folyamatosan dőltek össze, semmi nem működött. Egy nap lementem édesapámhoz vidékre, épp akkor kezdett vacsorázni, mikor érkeztem. Ez azért érdekes, mert ez ugyanaz az időpont volt, amikor nagyapám, az ő apja vacsorázott. Ugyanazokat a gyógyszereket szedte, ugyanazokra a bajokra, ugyanúgy ült az asztalnál, és az arca is kezdett hasonlítani rá. Akkor villant belém, hogy velem is ez lesz, ha beállok a sorba, viszem tovább az örökséget. Ekkor megfogalmazódott bennem, hogy lépni kell. Beszéltem erről a bátyámmal, aki már akkor egy karizmatikus gyülekezetbe járt, és odaadta Derek Prince egyik könyvét. Ez azután katalizálta a folyamatot, mert olyan módon nyitotta ki a Szentírás világát, amiből kiderült, van egy olyan olvasata, ami rólam szól.
– Kiknek üzensz a könyveddel?
H. G.: Tele vagyunk téveszmékkel a Szent-írással és Istennel kapcsolatban. Ezt próbálja meg lebontani ez a könyv popkulturális mozzanatokon keresztül. Ami mozaikosan igaz egy-egy dologban, az visszamutat Istenre.
A popkultúra remek közeg, amiben elindulhatunk Isten felé. Ilyen szempontból meglepő, ha megnézzük az előadók dalait, sokakat nagyon mélyen foglalkoztat a téma. A könyv az olyanokat fogja megcélozni, amilyen én is vagyok – voltam, olyan embereket, akik a popkultúrának sokat köszönhetnek. Ennek a világnak az áldások mellett megvannak a nagyon kemény hátulütői is. Először azt kell látni, kicsoda Isten, és mit mond a világról. A rock and roll az identitásképzésről szól, ennek pedig egyetlen forrása Isten.
– Van helye a keresztény zenének a magyar zenei kínálatban?
H. G.: Kell hogy legyen! Az elmúlt években a Petőfin volt két-három olyan dal, ami a Billboard keresztény chartján is szerepelt, de ennél többnek kell lennie. Az én felfogásom szerint egy jó zenei rádióban háromperces univerzumok találkoznak. Most ott tartunk a világi rádiókban, hogy a kereszténységen kívül minden gondolat megjelenik. Ez egyben kihívás is a keresztények számára. Meg kell találnunk az utakat, amelyeknek révén szerepelni tudunk ebben a világban.
– Ha meglesznek az utak, a mainstre média nyitott lesz erre szerinted?
H. G.: A világ óriási spirituális éhségben szenved, és a valós érzelmi közléseket mindig befogadja és igényli.
A Vad Fruttik a Nem hiszekben embergépekről üvölt, és azt mondja, nem hiszek, de aztán egy versszakon belül kiderül, olyan történet van mögötte, hogy a fülünk kettéáll. A 30y Szívemhez szorítomja, (Háy János szövege) is hasonló.
Az érzelmileg telített, őszinte dalokra mindig szükségünk van, bármiről is szólnak. Sokszor azért nem sikerül beilleszkednünk, mert vagy dorongolunk, vagy túldicsőítünk. Természetesen nem a dicsőítéssel van a baj, ha azonban kívülállóként meghallok egy dicsőítő dalt, nem azt érzem, hogy oda akarok tartozni, inkább a távolságot erősíti. David Bowie amikor először meghallotta Little Richardot, azt hitte, hogy az Istent hallja, ez volt a Tutti frutti című dal, amiben olyan sok Isten nincs. Little Richard egy olyan igehirdető volt, aki az életével totálisan keresztülvágta azt, amit hirdetett. Egyébként a legtöbb akkori előadó életében valahogy megjelenik a gospel. Elvis Presley, Johnny Cash, Little Richard, Jenis Joplin. Whitney Houstonról tudjuk, hogyan halt meg, de máig övé a legnagyobb példányszámú gospellemez. Katy Perry egy lelkészcsaládból származik.
– Ádám, rádiós műsorvezetőként szintén a könnyűzene világában mozogsz. Te is hasonlóan látod a keresztény zene helyzetét?
Rédl Ádám: Alapvetően igen. A keresztény zene legfontosabb feladata most maga a jelenlét lenne, de se minőség, se mennyiség nincs, állóvíz van. Mi pedig szeretnénk felkavarni az állóvizet. Itt jön be a képbe a Szikra díj.
– Miről szól ez a díj pontosan?
R. Á.: Szeretnénk, ha példaképek jönnének elő, akik dalaikban, illetve nyilatkozataikban képviselik Istent. A Szikra díjnak ez a célja.
A keresztény könnyűzenét természetes módon, minőségi zenékkel szeretnénk beemelni a poprock kultúrába. Célunk, hogy a Dove Awards partnerségével létrejöjjön Magyarországon is egy olyan zenei kultúra, ami motiválja a keresztény zenészeket, és elismeri az alkotásaikat. Sokéves komoly szervezőmunka áll mögöttünk. Keleti Gábor volt az első, aki ezt a területet felkarolta és elkezdte a szervezését. A Szikra díj egy új kezdeményezés, és reméljük, hogy ami felépül, az szakmailag is előrevezet és lehetőségeket nyit majd.
– Kik jelentkezhetnek? Csak keresztény zenészek?
R. Á.: Fontos szempont volt a szervezés során, hogy az egész program atmoszféráját professzionálisan építsük ki. Olyan személyek, hiteles keresztény hívő emberek vesznek részt a zsűriben, akik tudnak tanácsokat adni, és akiket a szakma is elismer. Gergőt kértük fel a zsűrielnöki pozícióra, és az ő ötlete volt, hogy a legjobb dal kategórián belül legyen olyan is, amiben a Biblia igazságát közvetetten tükröző dalt jutalmazzuk, és legyen olyan is, amiben a legjobb dicsőítő dalt. Azt, hogy melyik szám hova tartozik, nem mi döntjük el, hanem a szerző a nevezéskor. Nem célunk, hogy csupán keresztény dicsőítők versenyezzenek egymással, még jobban erősítve a belső szubkultúrát. Ugyanakkor fontos, hogy a zenekarok tagjai közt legyen, aki kereszténynek vallja magát, és a zenekar értékei összhangban legyenek a Bibliával.
– Nincs abban valami visszatetsző, hogy keresztény, Istent dicsőítő dalok „versenyeznek” egymással?
H. G.: Ez egy zenei díj, ami főként példát ad, itt fontos az őszinteség és a hitelesség. Ha olyan dalokat szeretnénk, amelyek megjelenhetnek szélesebb körben is, akkor bizonyos zenei szempontokat lehet és kell is érvényesítenünk. Tudjuk, persze, hogy a dicsőítésnek vannak nem show-biznisz elemei, de tudod, mit? Én szeretnék olyan helyzetbe kerülni, amikor egy zeneileg nem annyira erős, de ultrahiteles dal válaszút elé állítja a zsűrit.
A Szikra díj egyrészt egybegyűjt, ugyanakkor hidat is épít. Nagyon jó zsűri állt össze, ebben is látom az isteni bölcsesség nyomát.
R. Á.: Fontos, hogy nem rangsorolni szeretnénk a résztvevőket, hanem szakmailag elismerni a legjobbat, és mindenkinek lehetőséget adni a fejlődésre. Ezt segítik elő a szakmai workshopok. Szeretnénk, hogy minőségi zenék szülessenek, ne csak tartalmilag, de technikailag is. Legyen a keresztények zenéje versenyképes!
– Milyen kategóriákban ítélitek oda a díjat?
R. Á.: A legjobb előadó, legjobb együttes, legjobb dal, legjobb dicsőítő dal, legjobb album, emellett lesz még egy közönség- és életműdíj is.
– Hogyan működik majd a közönségdíj?
R. Á.: Az egészről lesz egy webes szavazás, ahol bele lehet nézni, hallgatni a számokba,
itt a döntés teljesen a közönség kezében lesz. A többi kategóriában a zsűri tart egy előválogatót, majd a legjobbakat egy díjátadó gálaest keretein belül prezentáljuk, közülük kerül
ki minden kategóriában az, aki megkapja a Szikra díjat.
H. G.: Az a cél igazából, hogy Krisztus testét átjárja a lánglelkű boogie!