Ma már nem olyan könnyű fiatalnak lenni…

Pajor Tamás a nyolcvanas években a Neurotic zenekar frontembere volt. Aztán 1987-ben megtért, és szakított régi életmódjával, illetve a zenekarral. De mi lenne, ha most lenne tizenhét éves? Akkor is benne lenne a Neuroticban? Suliba járna? Tanulna? Vagy kimenne külföldre dolgozni?

szöveg: James • fotó: Sebestyén Gábor

Pajor Tamás: Nehéz erre válaszolni. Ma már egy teljesen más világban élünk, itt már egészen mások a tájékozódási pontok. Azok, melyek korábban, a történelemben, de még a nagyon változó XX. században is útmutatóként szolgáltak, mára már teljesen feloldódtak, eltűntek. Ugyanakkor óriási mennyiségű információ jut el hozzánk és hat ránk naponta, és ennek minden nemzedék ki van téve, nem csak a fiatalok. Természetesen ezt az óriási információhalmazt kattintások ezreivel mi saját magunk generáljuk. Sajnos nehéz olyat mondani, ami egy fiatalnak ma iránymutató, szimpatikus vagy akár megvalósítható lenne. Erkölcsi, kulturális és szellemi értelemben is minden kezd rohamosan veszíteni az értékéből. Minden más pedig – ami nem érték – intenzíven megjelenik az életünkben. Ráadásul ingyen van – de pont emiatt értéktelen. Úgy értem, virtuálisan jelenik meg minden. Így elérhetünk bármit, de az csak látszateredmény, látszatkielégülés. Egy könyvet elővenni, gondolkodni – ahhoz már pluszenergiákra és motivációra van szükség. Kérdés, hogy manapság lázba tud-e jönni még az ember.Szerencsére vannak olyan örök értékek, melyeket semmilyen társadalmi folyamat nem tud kikezdeni. De nagy küzdelem és harc áttörni a falon.
– Ugye most a Bibliára gondol?
– A fundamentum a Biblia, ez az életem alapja. A mai világban ennek az értékrendnek a megtartása nehézségekbe ütközik, egyáltalán nem egyszerű. Önfegyelem kell hozzá, és motiváció, hogy a sok zavaró tényező ellenére mégis Isten felé forduljunk.
– Vajon alternatíva ez a fiataloknak? Számukra vajon mennyire vonzó a gyülekezet?
– Sajnos sok gyülekezet valóban nem vonzó. Hitelesen kell közvetítenünk az Istennel való találkozást, az Isten erejét. Amikor erről beszélünk, annak megtapasztalhatónak kell lennie, és ez a tűz azért be tud hatolni a szívekbe.
– Ha most lenne pályakezdő, kiköltözne külföldre? 
– Én egyrészről későn érő típus vagyok. A rockkultúra összefonódása miatt annak idején nem realisztikusan fogtam fel az életet. Másrészről pedig, amikor én tizenhat éves voltam, Magyarországon még kommunizmus volt. Akkor a Nyugat a szabadságot jelentette, én viszont nem is kaphattam útlevelet. „Kiutazása közérdeket sért” – ez volt az indok. Megélhetés vagy család?
Az ilyenek nem is érdekeltek. Buliztam, lejmoltam (kéregettem). A fiataloknak ma a kiköltözés főleg egzisztenciális kérdés, nagy kihívás. Nem tudom igazán beleélni magam a helyzetükbe, nem tudom megmondani, milyen lenne, mit tennék, ha ma lennék fiatal.
Persze nehéz lenne kategorikusan kijelenteni, hogy az ifjúság márpedig maradjon itthon. Tudjuk, hogy az ottani fizetés nem mérhető össze az ittenivel. Viszont ha valakinek nincs konkrét életpályamodellje és kiépített kapcsolatrendszere, annak nem javaslom a kitelepülést. Ha ez a kettő nincs meg, akkor csak egy egyszerű kis anyacsavar lesz belőle, egy senki a ranglétra legalján.
Tudomásul kell venni, hogy aki kiköltözik, az ki fog szakadni az itthoni közéletből. Persze van Skype meg internet, de az nem egyenértékű azzal, mint amikor itthon él valaki.
– Van, aki azt mondja, Isten nem véletlenül teremtett minket ide, Magyarországra, az angolokat meg Angliába, a németeket Németországba…
– Jó indok kell ahhoz, hogy valami ezt felülírja, de előfordulhat, lehet ilyen. Persze nem kell a Nyugatot fetisizálni. És azért tegyük hozzá, hogy kint nemcsak a keresetek magasabbak, hanem a megélhetés is drágább.
– Úgy tűnik, ebbe nagyon kevesen gondolnak bele.
– Sajnos erős hanyatlás és fájó elbutulás tapasztalható a társadalomban. Az olcsóság tarol minden területen, és azt erősíti bennünk, hogy ne ássunk mélyre, elég a pillanatnyi élmény, és kész. A másik probléma a függőség. Itt van például az okostelefon. Telefonálás után ott marad a kézben, és rabul ejti az embert, illetve az ember idejét. Ha valaki nem úgy nőtt fel, hogy gyerekkorában még olvasott könyvet, viszont elérhető volt számára az internet, a Facebook, a YouTube, annak ez a természetes közeg.
Az emberekben a kiüresedés folyamata figyelhető meg. Jelen van a digitális forradalom, és egyre inkább uniformizálódunk.
– Azért van remény?
– Van. A Hit Gyülekezetében például rengeteg a fiatal. Szomjasan hallgatják az igét! Az ifjúsági istentiszteletek pedig általában „telt házasak”. És azért mi is tehetünk valamit. A magam részéről például próbálok akciókat szervezni. Érezni akarom és jelen akarok lenni a mai korban, nem szeretnék eltávolodni. Várom az áttörést. A fiatalok sok újszerű, meghökkentő, lázadó elemet képviselnek, de hát mi is ilyenek voltunk.
– Idén a hazai klasszikus pop-rock kategóriában elnyerte a Fonogram díjat. Ha jól tudom, ezt a díjat keresztény művésznek még nem ítélték oda.
– Valóban nem. A dalaimmal arra törekszem, hogy ne egy belterjes szubkultúrát hozzak létre. A velem ellentétes világnézetűeket is szívesen megszólítom. Tulajdonképpen Jézus missziói parancsa pont erről szól. Legyünk katalizátorok. Kommunikációs hidak. Ezen próbálok munkálkodni, hidakat építeni. Ez a díj egy pozitív visszajelzés.
– Nem titok, hogy az idei Ez az a nap! fesztiválon ön is fellép. Mivel készül?
– Néhány régi Ámen-slágeregyveleggel, illetve felcsendül majd egypár a Fonográf album dalaiból is.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.